PaulinaOwens

Hé, Pau vagyok, örülök, hogy találkoztunk, bár inkább eljönnél és beszélnél velem, várlak.

Hé, Pau vagyok, örülök, hogy itt vagyok, bár inkább eljönnél és beszélnél velem, várlak.

Hé, én Pau vagyok, örülök, hogy találkoztunk, még ha jobban is szeretném, ha eljönnél beszélni velem, várni fogok rád.

Amikor átmegyek, köszönök, és a szél, amelyik a levegőre adja a hangját, az első sziklában, a fény, ami egy ablakban csillog, nem a kristály, hanem a levegő, az első sziklában, mint egy harang.. A hirtelen, hihetetlen, mint egy történet, és amikor levágja a szálat, a fehér vérét árasztja reggel.. Ha kékben öltözködik és iskolába megy, nem különbözik, hogy jár vagy repül, mert olyan mint a szellő, olyan könnyű, hogy a kék reggel nem tudja, melyik a három, ami megy, a szellő, melyik a lány és melyik a reggel..

Ahogy elmegy, üdvözöl engem, és a szél után, amelyik a korai hangjának a leheletét adja az ablak négyzetfényében, nem a üveg, hanem a lélegzet homályosodik.. A hihetetlenbe illeszkedik, mint egy történet, és amikor megvágja a pillanat szálakat, a reggel fehér vért önt.. Ha kéket viselsz és iskolába mész, nem lehet megkülönböztetni, hogy jár vagy repül, mert olyan mint a szél, olyan könnyű, hogy a kék reggelben nem szükséges, hogy a három közül melyik a szél, melyik a lány és melyik a reggel..

Amúgy is köszön, és a szél után, az első hangját adja, a kört fényében, ami nem a pohárból, hanem a hangból jön.. Ez a történet, és amikor a pillanat szálakat vágja, a reggel fehér vérrel érkezik.. Ha kék ruhát visel és iskolába jár, nem lehet megkülönböztetni, hogy jár-e vagy repül-e, mert olyan mint a szellő, olyan könnyű, hogy reggel kékre nem kell..

Szívem, hajszálom, fehér folyosókon vitatkozom, ahol a fény forrásai játszanak, minden nevedet vitatkozom, gyengéd sebességgel kitéplek, villámhalmok és az esőben alvó szalagok a hajadba.. Nem akarom, hogy legyen egy formád, hogy pontosan az légy, ami a kezed mögött jön, mert a víz, gondolj a vízre, és az oroszlánok, amikor feloldódnak a mesék cukorában, és a mozdulatok, az építészet a semmiből, felkapcsolja a lámpáit a találkozás közepén.. Minden reggel a tábla, ahol kitalállak és rajzollak.

Szeretem a szemöldöködért, a hajadért, vitatkozom veled a nagyon fehér folyosókon, ahol a fényforrásokat játsszák, vitatkozom minden névvel, megragadlak a sebhelyedből, és a hajadban és a zsinórokban, akik az esőben alszanak.. Nem akarom, hogy legyen egy formád, hogy pontosan az légy, ami a kezed mögött történik, mert a víz, nézd a vizet, és a oroszlánok, amikor feloldódnak a mesék cukorában, és a gesztusok, ez a semmi építménye, a lámpáikat a meccs közepén égve.. Minden reggel a táblában találom ki és rajzolom.

Szeretem a szemöldöködért, a hajadért, vitatkozom veled fehér folyosókban, ahol a szökőkútok fényes játékot játszanak, vitatkozom minden névvel, finoman letéplek a sebhelyedből, villámhalot teszek a hajadba és szalagokat, amelyek az esőben aludtak. Nem akarom, hogy legyen egy formád, hogy pontosan az legyél, ami a kezed mögött jön, mert a víz, gondolj a vízre, és az oroszlánokra, amikor feloldódnak a mesék cukorában, és a gesztusokra, a semmi építészetére, hogy a lámpáikat gyújtják a gyufa közepén. Minden reggel a tábla, ahol feltalállak és rajzolok.

Nő, én lennék a fiad, hogy a melleidből a tejet igyam, mint a forrásból, hogy nézzek rád, és érezzem magam melletted, és a arany nevetésedben és a kristályos hangodban tartsak. Hogy az ereimben úgy éreztem, mint Isten a folyókban, és imádtalak a szomorú por és kőszál csontjaiban, mert megbánás nélkül átmentél a lábam mellett, és a versből jöttél ki, tiszta minden gonosztól. Hogy tudnám szeretni, asszony, hogyan tudnám szeretni, ahogy senki sem tudta! Halj és még mindig szeress. Még mindig szeretlek, még jobban..

Nő, én lennék a fiad, hogy a melleidből nyugodtan igyam a tejet, hogy rád nézzek, és érezzem, hogy mellettem vagy, és hogy aranyos nevetésed és kristályos hangod van.. Hogy érzek benned, mint Istenben a folyókban, és imádlak a szomorú por és mész csontjaiban, mert a lényed fájdalom nélkül fog elmenni mellettem, és ez a versben jelent meg - tisztítva minden gonosztól -. Honnan tudnám, hogy szeretlek, asszony, honnan tudnám, hogy szeretlek, szeretlek úgy, ahogy senki sem tudott! Meghalunk, és még jobban szeretünk.. És mégis egyre jobban szeretlek.

Nő, én lennék a fiad, hogy a melleidből, mint a forrásból ittam, hogy nézzem és érezzem mellettem, és hogy a arany nevetésben és a kristályos hangban legyél.. Hogy érezzem az ereimben, mint Isten a folyókban, és imádlak a szomorú csontjaimban, a porban és a mészben, mert a lényed fájdalommentesen átmegy mellettem, és ez a versben szerepel: –. Hogy tudnám, hogy szeretlek, asszony, hogy tudnám, hogy szeretlek, úgy szeretlek, ahogy senki sem tudta! "Mérd meg még egyszer, hogy szeretlek".. És még én szeretlek még és még.

A halál utáni utolsó szerelem.. Ha becsukom a szemem, az utolsó árnyék, ami elvisz a fehér napot, és elolvasztom a lelkemet, a szorongó, ágyas, ágyas órákat, de nem a parton, ahol a hideg víz nem éri el, és nem tiszteli a szigorú törvényt.. Alma, aki minden Isten börtönben volt, Venas, aki humor a tanto fuego han dado, Médulas, aki dicsőségesen égett, A teste hagyja, nem a gondját;.

Utolsó szerelem a halálon túl. Az utolsó, aki becsukja a szemem, az árnyék, aki elvisz a fehér nappal, és én szabadíthatom meg a lelkemet. Hora, a szorongó hízelgő, de nem a part másik részén, hagyja ott az emlékeket, ahol égett. A úszás nem ismer a lángot, a hideg vizet, és nem tiszteli a szigorú törvényeket.. Lélek, akinek Isten börtön volt, vénák, milyen humorot adtak a tűznek, a dicsőségesen égett csontok, testét elviszi, nem gondoskodik róla, hamvak lesznek, de ennek értelme lesz, por lesznek, még több por a szerelemben.

Utolsó szerelem a halálon túl. Az utolsó, aki becsukja a szemem, az árnyék, ami elvisz a fehér napon, és képes lesz felszabadítani a lelkemet. Hora, hogy a szorongó vágyó hízelgés, de nem attól a másik részén a parton Ő hagyja el az emlékezet, ahol égett: Úszás ismer a lángom a hideg víz, és elveszíti a tisztelet a szigorú törvény. Lélek, akinek Isten börtön volt, vénák, milyen humor adtak annyi tűz, csontvelők, amelyek dicsőségesen égett, ő elhagyja a testét, nem gondoskodik róla; Ők hamvak lesznek, de van értelme; por lesznek, több por a szerelemben.

A szemedben rejtély ég, szűz elkerülő társ. Nem tudom, hogy gyűlölet vagy szeretet, a fekete barátod el nem ehető fényét. Velem fogsz menni, amíg a testem árnyéka elterjed és a szandáljaim a színpadon maradnak. - Nem állsz az utamba? - Dime, szűz elkerüli a társat..

Rejtély ég a szemedben, szűz megfoghatatlan és társ. Nem tudom, hogy a tűz a gyűlölet vagy a szeretet kimeríthetetlen fekete szövetségesed iránt. Addig tartasz velem, amíg árnyékot vetek a testemre, és elhagyom a szandálszandálomat. - Szomjúság vagy víz van az utamon?- Mondd meg nekem, megfoghatatlan szűz és társ.

A rejtély ég a szemedben, el nem érhető szűz és társ. Nem tudom, hogy a tűz a fekete szövetségesed gyűlölete vagy kifogyhatatlan szeretete. Velem jössz, amíg árnyékot vetek a testemre és leveszem a szandálomat. - Szomjas vagy a vizemre? - Dis-moi, vierge et compagne nem érthető.

Ha szeretsz, szeress engem egészben, nem fényes vagy árnyékos zónákban... ha szeretsz, szeress feketén és fehéren, és szürken, zölden, szőken és barna... szeress nappal, szeress éjszaka... és hajnalban az nyitott ablakban! ... ha szeretsz, ne vágj le: szeress engem teljes egészében... vagy ne szeress..

Ha szeret, szeress engem teljes, nem fény vagy árnyék. Ha szeretsz, szeress feketén-fehéren, szürken, zölden, szőkéen és barna... éjjel-nappal is. És korán reggel a nyitott ablaknál! Ha szeret, ne vágj le, csak szeress! Vagy nem szeret engem..

Ha szeretsz, szeress engem egészben, nem fényes vagy sötét zónákban. Ha szeretsz, szeress feketét és fehéret, és szürket, zöldet és szőkét, és barna... szeress engem nap, szeress engem éjjel. És reggel le a fenét nyitva! Ha szeretsz, ne vágd le a szót: szeress engem. Vagy nem szeretsz engem..

Zöld szemedért eltévednék, Sirena azok közül, akiket Ulysses, okos, szerett és félt. A zöld szemeidért eltévednék. Zöld szemeid, melyekben néha a szomorúság is elhalványul, zöld szemeid, melyek olyan békések, mint a reményem, rejtélyesek, zöld szemeid, amelyek hatásos varázslatot tesznek, megmentenelek..

A zöld szemeid miatt hiányzik, Ulisse szirénája, bölcs, szeretett és rettegett. A zöld szemed, ez hiányzik. A zöld szemeid, melyekben a szomorúság általában fénylik, néha rövid, de a békesség és a reménység rejtélyes,.

Hiányzik a zöld szemeid, szirénák, akiket Ulysses, bölcs, szerette és félt. A zöld szemeid miatt hiányzik. A zöld szemeid, melyekben a szomorúság általában ragyog, a zöld szemeid, melyek tele vannak békével, titokzatosak, mint a reményem, a zöld szemeid, a hatékony varázslat, megmentem magam..

Néha úgy érzem, sajtos vagyok, ha azt mondom: őrülten szeretlek. Néha úgy érzem, hülye vagyok kiabálni: annyira szeretem őt! Néha úgy érzem, mintha gyerek lennék, hogy sírjak összegömbölyödve a keblében. Néha úgy érzem, mintha halott lennék, amikor nedveim nedves földje alatt úgy érzem, hogy egy virág nő a mellkasomban, egy virág, és azt mondom: Ez a virág, neked.

Néha úgy érzem, hogy gúnyos vagyok azt mondani: őrülten szeretlek. Néha úgy érzem, hülye vagyok kiabálni: annyira szeretem őt! Néha úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki összegömbölyödve sír a keblében. Néha úgy érzem, mintha halott lennék, amikor nedveim nedves földje alatt azt érzem, hogy egy virág nő a mellkasomban, egy virág, és azt mondom: Ez a virág, érted.

Néha úgy érzem, mintha sajtos lennék, és azt mondanám: őrülten szeretlek. Néha úgy érzem, hülye vagyok, és azt üvöltöm: annyira szeretem! Néha úgy érzem magam, mint egy síró gyermek, aki összegömbölyödik a keblében. Néha úgy érzem, mintha halott lennék, és úgy érzem, hogy nedveim nedves földje alatt egy virág nő, hogy eltörje a mellemet, egy virágot, és azt mondja: "Ez a virág, neked".

Kínállak a szürke, zöld, rózsaszín csokorok között, a szívem, amelyik alázatos a kedvességedre, ne akarja tépni a szerető kezeidet, a szemed örül az egyszerű ajándékomnak. A homályos kertben a fáradt testem, a hajnali aurák harmatban borultak, mint egy álom békében, csúszik melléd a szökő pillanat, amely nyugtatja a vágyat..

A szőlő, a zöld szőlő és a rózsa között ajánlom önnek, hogy a szívem, ami alázatos a kedvességed előtt, a szerető kezed, amely nem akarja elpusztítani, a szemed örüljön az én egyszerű ajándékomnak. A kertben, árnyékban, a fáradt testem, a rózsaszín borító hajnali fények, mint egy álom békéje, a te oldaladban csúszok, a szökő pillanat, amikor a pihenésre vágyom..

A szürkefalak, zöld szegmensek és rózsák között ajánlom neked, naiv szívemet, amely alázatosan engedelmeskedik jóságodnak, szerető kezed nem akarja elpusztítani, szemeid örülnek az egyszerű ajándékomnak. A sötét kertben a fáradt testem, a harmat borította reggeli aurák, mint egy álom békében, elcsúszom melletted, a szökő pillanat, amely után vágyom, hogy pihenjek..

Szeretni azt jelenti, hogy félénk csend van melletted, de nem tudod, és hogy emlékezni fogsz a hangodra, amikor elmész, és érezni a köszönésed melegét. Szeretni azt jelenti, hogy várni rád, mintha a naplementéten lennél, sem előtte, sem utána, hogy egyedül legyünk a játékok és a mesék között a szárazföldön..

Szerető ez a félénk csend közel hozzád, anélkül, hogy tudnád, és emlékezz a hangodra, amikor távozol, és érezd az üdvözlés melegét. Szeretni azt jelenti, hogy úgy várunk rád, mintha a naplemente része lennél, sem előtte, sem utána, hogy egyedül legyünk a játékok és történetek között a szárazföldön.

Szeretni az a félénk csend, mellette, anélkül, hogy tudnád, és emlékezni a hangodra, amikor elmegyél, és érezni a melegséget a köszöntésedben. Szeretni az, hogy várj, mintha a nappali nappali rész lennél, sem előtte, sem utána, hogy egyedül legyünk a játékok és történetek között a ferme földön..

Nem akarok meghalni anélkül, hogy hallanám a szádból. Nem akarok meghalni, a lelkemet megrázva, hogy más vagy, elveszett vagy más parton. Nem akarok a szomorúságban meghalni a szomorú kupla végtelen ívén, ahol álmaid laknak a délfényben..

Nem akarok meghalni, ha nem értem, mit mondasz. Nem akarok meghalni egy lelkével, aki fél, hogy más, és más tengereken él. Nem akarok meghalni ezzel a szomorúsággal a végtelen kútján ezen a szomorú kupolán, ahol álmaid élnek a délfény alatt..

Nem akarok meghalni anélkül, hogy hallanám a szádból. Nem akarok meghalni egy zavaros lelkével, tudva, hogy mások vagytok, elveszettek más partokon. Nem akarok meghalni ezzel a szomorúsággal a szomorú kupla végtelen ívén, ahol álmaid élik a délfényben..

Sírni akarok, mert túl sokat szerettelek, meghalni akarok, mert életet adtál nekem, ó, szerelmem, nem lesz-e békém? Csak azt akarom mondani, hogy hiányzik. Nem tudom, mi lesz velem, de minden azt súgja, hogy a szerelem lesz a végem. A szerelem, amit nem tudtam, hogy mi az, most már tudom, hogy miért nem vagyok boldog..

Sírni akarok, mert túl sokat szerettelek, meghalni akarok, mert életet adtál nekem, Ó, szerelmem, nem lesz békém? Minden, ami bennem van, csak saudade. És nem is tudom, mi fog történni velem, minden azt mondja, hogy a szerelem lesz a végem. Hogy milyen kétségbeesett a szerelem, nem tudtam, mi az a szerelem, most már tudom, mert nem vagyok boldog..

Sírni akarok, mert túl sokat szeretlek, meghalni akarok, mert életet adtál nekem, Ó, szerelmem, nem lesz-e békém? Ez az, ami bennem van, csak hiányzást jelent. És nem tudom, mi lesz velem, de minden azt mondja, hogy a szerelem lesz a végem. Ahogy a kétségbeesett szerelem hozza, nem tudtam, mi a szerelem, most már tudom, mert nem vagyok elégedett..

Me tienes y soy tuya. Tan cerca uno del otro como la carne de los huesos. Tan cerca uno del otro y, a menudo, ¡tan lejos... Tú me dices a veces que me encuentras cerrada, como de piedra dura, como envuelta en secretos, impasible, remota... Y tú quisieras tuya la llave del misterio... Si no la tiene nadie... Nincs széna llave. Ni yo misma, ¡ni yo misma la tengo!

Megvagyok és a tiéd vagyok. Olyan közel álltok egymáshoz, mint a hús a csontokkal. Olyan közel vagyunk egymáshoz, és gyakran olyan messze! ... Néha azt mondod, hogy bezárva találsz, mint egy kemény kő, mint egy titkokkal burkolt, érzéketlen, távol. És te meg akarod tartani a titok kulcsát. Senki sem tudja. Nincs kulcs. Nem én, nem én magam!

Neked vagyok és én a tiéd vagyok. Olyan közel egymáshoz, mint a hús a csontokból. Olyan közel egymáshoz, és gyakran, olyan messze! ... néha azt mondod, hogy bezárva találsz, mintha kemény kőből lettem volna, mintha titkokba burkolt volna, csendes, távol. És szeretnéd, ha a tied lenne a kulcs a rejtélyhez. Ha senki másnál nincs. Nincs kulcs. Még magam sem, nekem sem van!

A nap örökké felhővé válhat, a tenger egy pillanat alatt kiszáradhat, a föld magja törhet meg mint egy puha üveg. Minden megtörténik! A halál elárulhat engem a halotti szürke, de a szeretet lángja nem fog kioltani..

A nap örökké felhő lehet, a tenger egy pillanat alatt kiszáradhat, a föld tengelye törhet, mint egy gyenge üveg. Minden megtörténik! May death Cover me with your funereal crepe, de ez soha nem tud kimenni bennem a lángodból..

A nap örökre elhomályosulhat, a tenger egy pillanat alatt kiszáradhat, a föld tengelye törhet, mint egy gyenge üveg. Minden megérkezik! A halál borítsa meg a temetési palacsintát, de ez nem olvad ki a szeretet lángjában..

Ismerek egy hatalmas, furcsa himnuszt, ami a lélek éjszakájában egy hajnaljelzést hirdeti, és ezek a oldalak ebből a himnuszból, a hangok, amelyeket a levegő a sötétségben terjeszti. Szeretnék írni neked, a lázadó, apró nyelvet megszelídítő emberről, szavakkal, amelyek egyszerre sóhajtsanak és nevetnek, színek és jegyzetek.

Ismerek egy hatalmas és idegen himnuszt, ami egy hajnalt hirdeti a lélek éjszakájában, és ezek a oldalak ennek a himnusznak a hangjait, hogy a levegő tágul a sötétben. Je voudrais t'écrire à propos de l'homme apprrivoiser le langage rebelle et mesquin, avec des mots qui étaient en même temps soupirs et rires, couleurs et notes (Én szeretnék írni a lázadó és szegény ember nyelvét, a szótárakkal, amelyek egy időben sóhaj és nevetés voltak, színek és jegyzetek).

Ismerek egy óriási és furcsa himnuszt, ami a lélek éjében hajnalt hirdet, és ezek a oldalak abból a himnusz kadenciáiból származnak, amit az levegő a árnyékokban tágít. Szeretnék neked írni, a lázadó, apró nyelvet megszelídítő emberről, szavakkal, amelyek egyszerre sóhajtsanak és nevetnek, színek és hangok..

Szerelmem, életem, halálom, hiába várom a te szavadat, és azt gondolom, a virágok szárazságával, hogy ha élnék nélküled, elveszítenelek. A levegő halhatatlan. A kő sem ismer árnyékot, sem kerül. A szívem nem kér mézet, ha a hold elárulja..

A hátam szerelme, élő halál, hiába várom az írásos szavadat, és azt gondolom, a szürkőző virág, hogy ha nélkülem élek, elveszíteni akarlak. A levegő halhatatlan. A szén nem ismer árnyékot, és nem kerülheti el. A belső szívnek nincs szüksége a fagyos mézre, amit a hold önt..

Szerelmem, élő halott, hiába várom a te szavadat, és azt gondolom, hogy a virágok nélkül, ha élnék, elveszítenelek. A levegő halhatatlan. A kő nem tud árnyékot, és nem kerülheti el. A szív nem kér mézet, ami a holdon van..

De én szenvedek. Szétzúztam az ereimet, Tigris és galamb, a mellkasodon, a morzsa és az azcena duellben. A szavakkal teli őrületem, és hagyj, hogy élj a lélek békés éjszakáján, örökre sötétben..

De én szenvedtem. Megszakítottam az ereimet, tigris és galamb, a mellkasodon egy harapás és virág párbajban. Akkor töltsd meg szavakkal a bolondságomat, vagy hagyd, hogy élek a lelkem mindig sötét éjjeli nyugalmában..

De én elviseltem. Megszakítottam az ereimet, tigris és galamb, a derekodon egy párbajban harapások és liliomok. Szóval töltsd meg szavakkal az őrületemet, vagy hagyd, hogy éljenek a lelkem békés éjszakájában, örökre sötétben..

Ha szeretni kezdesz, ha nem szerettél, akkor tudod, hogy a legnagyobb és legmélyebb fájdalom a boldogság és a boldogtalanság. A szerelem egy sötét és fényes mélység, költészet és próza, ahol a legszebb dolog, amit csinálsz, az egyszerre nevetni és sírni..

Ha szeretni kezdesz, ha nem szerettél, akkor tudod, hogy a legnagyobb és legmélyebb fájdalom a boldogság és a boldogtalanság. Következtetés: a szerelem egy fény és árnyék, költészet és próza mélység, ahol a legdrágább dolog megtörténik, ami egyszerre nevetés és sírás..

Ha szeretni kezdesz, ha nem szerettél, akkor tudod, hogy a legnagyobb és legmélyebb fájdalom a boldogság és a boldogtalanság. A szerelem egy sötétség és fény, költészet és próza mélye, ahol a legdrágább dolog történik, aki egyszerre sír és nevet..

A legtitkosabb bányám szívében, a legtávolabb gyümölcs belsejében, a legnyugodtabb hang rezgésében, A spirális és rezgő csöppben, a sűrűbb festési rétegben, a testünkben lévő vénában, A leglágyabban szóló szó, a legmagasabb, legrejtettebb szó.,

Au coeur de la mine la plus secrète, A l'intérieur du fruit le plus lointain, Dans la vibration de la note la plus discrète, Dans la conque spirale et résonante, Dans la couche de peinture la plus dense, Dans la veine qui nous sonde le plus dans le corps, Dans le mot qui dit plus doux, Dans la racine qui descend plus bas, plus elle se cache,

A legtitkosabb bánya szívében, A legtávolabbi gyümölcs belsejében, A legdiszkrétebb hang rezgésében, A spirális és rezonáns kagylóban, A legsűrűbb festékrétegben, A vénában, amely a legjobban próbára tesz minket a testben, A szóban, amely lágyabb, A gyökérben, amely lejjebb megy, annál jobban elrejti,

Nő, én lennék a fiad, hogy a melleidből a tejet igyam, mint a forrásból, hogy nézzek rád, és érezzem magam melletted, és a arany nevetésedben és a kristályos hangodban tartsak. Hogy az ereimben úgy érzem, mint Isten a folyókban, és imádlak a szomorú por és kőszál csontjaiban, mert fájdalom nélkül át fogsz menni mellettem.

Asszony, a fiad lettem volna, ha úgy iszom neked a mellek tejét, mint egy forrásból, hogy rád nézek és mellettem érezlek, és arany nevetéssel és kristályhangon hordozlak. Azért, mert úgy érezlek az ereimben, mint Isten a folyókban, és imádlak a por és mész szomorú csontjaiban, mert lényed fájdalom nélkül elmúlik mellettem

Nő, én lennék a fiad, hogy a melleidből nyaltam, hogy a szememben éreztem, hogy mellettem vagy, és hogy aranyos nevetésben és kristálytiszta hangban éltél. Hogy érezzem az ereimben, mint Isten a folyókban, és imádlak a szomorú csontjaimban, a porban és a mészben, mert a lényed fájdalommentesen fog áthaladni mellettem.

Ez a szomorú élettel való őrület, ez a rejtett élettel kapcsolatos humor, elvisz téged, alejandra, ne tagadd.. Ma néztél a tükörbe és szomorú voltál. Egyedül voltál. A fény zúgott. Ó, semmi szorongás nevetj a kendőn sírj vigyorogva de zárd be az ajtót az arcodból, hogy ne mondják később, hogy az a nő voltál te, hajszol a napok, hibáztatnak, éjszakák fáj az életed, annyira, annyira kétségbeesett, hová mész? Kétségbeesett, semmi több!

Ez a sötét életmániája, ez a rejtett humor Alejandro téged húz, ne tagadd.. Ma néztél a tükörbe és szomorú volt számodra, egyedül voltál A fény görgött a levegő énekelt De a szeretted nem tért vissza Oh, ne aggódj, nevetj a zsebkendőn, sírj hangosan, de zárd be az ajtót, hogy ne mondják, hogy az a nő te voltál. A napok rád támadnak, az éjszakákért hibáztatnak. Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem...

Ez a sötét életmóda, ez a humor, ez a rejtett életmóda, Alejandro elhozza, nem adja meg.. Aujourd'hui tu t'es regardé dans le miroir et c'était triste pour toi, tu étais seul la lumière rugissait, l'air chantait mais votre proche n'est pas revenu tu enverras des messages tu souriras tu te serreras la main pour que ça revienne ta bien-aimée tellement aimée tu entends la sirène folle qui l'a volé le bateau avec des barbes en mousse où le rire est mort tu te souviens du dernier câlin oh pas de soucis Rire dans le mouchoir crier à haute voix mais ferme les portes de ton visage pour qu'ils ne disent pas plus tard que cette femme était toi les jours te hantent ils te blâment pour les nuits ta vie fait tellement mal désespéré, où vas-tu? Désespéré, rien de plus!

Ma én leszek a szél. Óvatosan!. Erősítsd meg ablakod fa és kemény ütésekkel.. A fákkal rajzolja meg a nevem elejét.. Azt mondják, ha ezt teszed, békére dobod, távol a remegéstől, a névviselőt, akit a faval rajzolsz a ablakodhoz.. Azt mondják, nincs hatásosabb varázslat, mint önmagával szembenézni a támadóval.. Azt mondják, hatásos, de nem működik.. Tudok találni egy kis lyukat, hogy elérjem a mellkasodat.. És holnap víz leszek.. Óvatosan!. Mert holnap nagy valószínűséggel veszélyes szomjúság fog születni benned, és nyár van..

Ma, én leszek a szél. Óvatosan!. Erősítsd meg ablakodat a fákkal és a kemény ütésekkel.. Avec le bois dessine l'initiiale de mon nom (A nevem kezdetét rajzolja a bor). Azt mondják, ha csináljátok, a békéhez ugortok, távol a remegéstől, a névviselő, aki rajzol a fákkal, akik a ablakotokat tartják.. Azt mondják, nincs hatásosabb varázslat, mint szembenézni a támadóval.. Azt mondják, hatásos, de nem működik.. Meg tudom találni a hiányosságokat, hogy elérjem a mellkasomat.. És holnap lesz a mon tour d'être de l'eau. Óvatosan!. Mert a jövő nagy valószínűséggel veszélyes szomjúságot szül benned és ez a nyár..

Ma nekem kell a szélnek lennem. Óvatosan!. Erősítsd meg ablakodat fa és szilárd kopogással.. A fából rajzolom a nevem kezdőbetűjét.. Azt mondják, ha ezt teszed, akkor dobod a neved hordozóját, akit fával rajzolsz, aki a tetőn áll a béke felé, távol a remegéstől.. Azt mondják, nincs hatásosabb varázslat, mint az, ha az elkövető szembenéz önmagával.. Azt mondják, hatásos, de nem működik.. Tudni fogom, hogyan találjak kiskapukat, hogy elérjem a mellkasodat.. És holnap majd én leszek a víz.. Óvatosan!. Mert holnap nagyon valószínű, hogy veszélyes szomjazat fog születni benned és nyár van..